Óbuda Fotóklub

Kolozsvári Katalin

 

Budapesten születtem és jelenleg is itt élek. Hobbimadarászként szívesen járom a természetet, korábban mindig arról álmodoztam, hogy ezekről a csodálatos élőlényekről, a madarakról egyszer majd én is értékelhető fotókat készíthessek.

A fotózás iránt tudatosabban egyetemista éveim alatt kezdtem el érdeklődni (az eredeti végzettségem környezetkutató), ekkor adódott lehetőségem egy természetfotós választható tantárgy elvégzésére is, melyet nagyon élveztem, noha ennek a hobbinak még sokáig csak egy kompakt fényképezőgéppel hódolhattam.

2018 végén jutottam hozzá első DSLR gépemhez, és a fotózás egy csapásra szerelemmé vált. Eleinte főként madarakat fotóztam, majd a következő nyáron, Balatonbogláron töltött két hét alatt lehetőségem volt a kert rovarvilágát is alaposabban megfigyelni és lencsevégre kapni. Ez a meghatározó élmény indított el aztán a makrofotózás irányába, amelyben most a leginkább otthon érzem magamat. Ez a téma azért is oly kedves számomra, mert általa egy olyan világot és a benne rejlő részleteket mutathatom meg, amely szabad szemmel nem, vagy csak alig látható.

2021-ben ismerkedtem meg férjemmel,  Vermes Mihály természetfotóssal, akivel azóta együtt járjuk a természetet, újabb fotós kalandokat keresve. Neki köszönhetem, hogy beavatott engem a vadfotózás rejtelmeibe, mely számomra újabb izgalmas kihívásokat jelent. Kedves témák számomra még a kutyafotózás és az éjszakai fotózás is.

A fotózás olyan nekem, mint egy varázslatos utazás, minden percét nagyon élvezem, általa tudok igazán kikapcsolódni és feltöltődni.